Acta Academiae Beregsasiensis, Philologica

Út a tudatos nyelvhasználat felé

2025-05-26T20:02:52+00:00

Emlékképek tárháza: költő és szerkesztő párbeszéde kulturális örökségünkről

2025-05-26T20:06:45+00:00

Відображення самотності крізь призму особистих драм

2025-05-26T20:10:45+00:00

A hét szava – A pluricentrikus magyar nyelv disszeminációs projektje

2025-05-26T17:25:26+00:00

A magyar egy pluricentrikus nyelv, mivel egyszerre több országban is használják a közigazgatásban, az oktatásban, a kultúrában, és egyéb magas presztízsű nyelvhasználati színtereken. A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat egyik fő célja, hogy a Magyarország határain túl élő magyar kisebbségek regionális nyelvváltozatainak sajátos lexikális elemeit adatolja, valamint ezeket a nagyrészt államnyelvi kölcsönszavakat a magyar szókészlet elemeiként ismertesse el. Ezt a célt szolgálja a 2007 óta az interneten is elérhető Termini magyar–magyar szótár és adatbázis, amely az Ausztriában, Horvátországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában és Ukrajnában élő magyar kisebbségek lexikai kölcsönzéseit tartalmazza, szám szerint több mint 5570 darabot. A szótár tartalmának népszerűsítése kiemelt feladatnak számít, hiszen a sztenderdtől eltérő szókészleti elemekhez a legtöbben negatívan viszonyulnak. A regionális nyelvváltozatokhoz fűződő attitűdök javítása érdekében a Termini nyelvészei létrehozták A hét szava elnevezésű, határon túli nyelvhasználatot szemléltető disszeminációs projektet.

2016-ban a Termini-szótár horvátországi szerkesztői indították útjára a rovatot egy helyi napilapban, majd rövidesen minden régióra kiterjesztve a Termini Facebook-oldalán kezdtek megjelenni A hét szava-bejegyzések. Minden héten egy, az adott időszakra nézve releváns kölcsönszó került megosztásra a közösségimédia-platformon keresztül, így a magyarországi és az országhatáron túli magyarok egyaránt megismerkedhettek az egyes regionális nyelvváltozatok sajátos lexikai elemeivel. Néhány év szünet után A hét szava 2024 áprilisától indult el újra heti rendszerességgel, és egy év alatt számos pozitív eredményt hozott. Emberek tízezreit sikerült elérni a bejegyzésekkel, akik több, mint 4000 alkalommal kedvelték, osztották meg vagy kommentálták a képeket, ezzel hozzájárulva a magyar nyelv határon túli változatainak nagyobb mértékű elfogadottságához. Sikerült azt elérni, hogy ne csak tudományos folyóiratokban megjelenő szociodialektológiai és kontaktológiai tanulmányokban legyen szó az egyes magyar nyelvváltozatokról, hanem a szélesebb közönség által gyakran látogatott és használt közösségi médiában is.

Nyelvhasználati sajátosságok a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalján a Vörös Zászló kerületi lap 1945–1946. évi anyagai alapján

2025-05-26T17:43:46+00:00

A sajtótermékek történelmi szempontú vizsgálata komoly hagyományokkal rendelkezik. Ezzel párhuzamosan a bennük megjelenő írások nyelvészeti szempontból is fontos források lehetnek. Általuk vizsgálhatóvá válnak például olyan jelenségek is, mint a helyesírás változása, az új szavak megjelenése, vagy a kisebbségi helyzetben megjelenő lapok esetén akár a nyelvi helyzet sajátosságai is. Jelen munka keretein belül a kárpátaljai Beregszászi járás 1945–1946. évi nyelvi sajátosságainak a vizsgálatát végeztem el a Vörös Zászló című kerületi lap anyagai alapján. A kutatás célja – a korábbi vizsgálataimhoz igazodva – a másodnyelvi hatás nyomán jelentkező nyelvi sajátosságok bemutatása volt.

Az újság írásait a régió névhasználatát illetően is érdekes lehet megnézni. Azokban ugyanis a Kárpáti terület elnevezés mellett, több ízben Zákárpát-terület-ként is említésre kerül a zákárpátszkai vagy kárpátontúli terület. Érdekes adalék lehet az elnevezés használatával kapcsolatosan az a tény is, hogy az 1946. évi lapszámokban az elvileg hivatalos, de a magyar használat tekintetében amúgy is elég labilis írásmóddal megjelenő zakarpatszkai, vagy zákárpátszkai, avagy zakarpátszkai terület névformával mindösszesen hat alkalommal éltek a szerkesztőség munkatársai. Ennél is kevesebbszer, csupán egy-egy alkalommal fordul elő, a későbbi időszakok során igen gyakorivá váló Kárpátontúli vagy Kárpátontúl terület elnevezés használata. A leggyakrabban ugyanakkor a Kárpátalja formátummal találkozni. Ha csak az 1946-os lapszámokat nézzük, akkor is 33 előfordulást adatolhatunk. A névhasználati bizonytalanságok kapcsán példákat természetesen nem csak a régió nevét illetően találhatunk. A lap hasábjain meglehetősen sok módozata van a településnevek használatának, de következetesnek összességében egyik sem mondható. A helynév leggyakrabban írásonként változó, lényegében a szerzői „önkény” kérdése, hogy melyik névalak is kerül szerepeltetésre, így pl. egymástól függetlenül találkozhatunk például a Bátyú és Vuzlove megnevezésekkel. Gyakorta előforduló jelenség viszont, hogy egymás mellett, egyfajta pontosításként használják a települések magyar és szláv neveit: Zmijivka (Kígyós), Lipove (Hetyen), Csetovó (Csetfalva), Csopivka (Ardó) stb.

A Vörös Zászló említett évekből vett lapszámait illetően számos olyan helyesírási következetlenségre találhatunk példát, amelyek alapvetően a szerzői vagy nyomdászati figyelmetlenség következményei. Ilyennek tekinthetők például az egy íráson belül előforduló eltérő szóalakok megjelenései: kontrol-bizottság – kontroll-bizottság, volébal – voléball stb. Ilyen példákat tucatjával lehetne említeni, de érdekesebb kérdésként tekinthetünk az államapparátus működésével kapcsolatosan megjelenő szláv eredetű szavak körüli bizonytalanságokra. Az ilyen szavak magyar alakjának megjelenési formái nyilvánvalóan ugyancsak a szerzők egyéni belátásmódjának az eredményeképpen jöhettek létre. Ezek között említhetjük például az Alekszej Grigorjevics Sztahanov-ról elnevezett mozgalom, illetve az abban résztvevők megnevezését: sztachanovisták – sztahhanovisták. Az újság lapjain természetesen találkozni számos, a korszakhoz tartozó historizmussal is, amelyek ma már a történelmi írásokban is ritkán vagy csupán más alakban fordulnak elő. Ide sorolhatjuk például a bolsevikiek, narodnyik, zemsztvó, Kompárt stb. szavakat is.

Amint az a fent leírtakból egyértelműen látszik, a szovjet hatalom a terület bekebelezését követően egy gyors és meglehetősen intenzív folyamat keretei között próbálta meg kiépíteni a hiányzó intézményrendszert, s ezzel egyidejűleg terjeszteni a párt eszmeiségét. Ez utóbbi kiemelt célként jelent meg, s minden lehetséges eszközt felhasználtak a jobb eredmények elérése érdekében. A helyi szervek és a sajtó is intenzíven bekapcsolódott a lakosság eszmei nevelésébe, ami nyilván ahhoz vezetett, hogy az aktuális eseményekről való tájékoztatás egyrészt ideológiai színezettel valósult meg, másrészt az intézményrendszer, a politikai, társadalmi és gazdasági élet uniformizácója és szovjetizációja nyomán számos orosz és ukrán kölcsönszó került be a magyar szóhasználatba. E szavak egy része, épp az ideológiai színezet miatt mára archaizálódott és passzív használatúvá vált, de vannak olyan, a pártideológiához kevésbé kötődő szavak is, amelyek máig használatosak maradtak.

Kompetenciaalapú megközelítés a nyelvészeti kutatásokban: elméleti alapok, mérési módszerek és digitális technológiák

2025-05-26T17:58:08+00:00

A tanulmány célja a kompetenciaalapú értékelés perspektíváinak tudományos megalapozása, amelyet a nevelési folyamat komplex és többdimenziós megközelítéseként értelmezünk. Az ehhez hasonló értékelés lehetővé teszi a tanulók kulcskompetenciái fejlettségi szintjének meghatározását, amely alapján a pedagógusok és a szülők átfogó képet kaphatnak a diákok tanulmányi előrehaladásáról. Ez elősegíti az egyéni tanulási utak pontosabb megtervezését, időben biztosítva a szükséges korrekciós beavatkozásokat és támogatást, megelőzve az esetleges tanulmányi nehézségeket és lemaradásokat.

A kompetenciaalapú értékelés kiemelt jelentőséggel bír az iskoláskorú gyermekek fejlődése szempontjából, mivel hozzájárul a kulcskompetenciák és készségek kialakításához, amelyek elengedhetetlenek a sikeres társadalmi integrációhoz. A kompetenciák mérése és értékelése az oktatásban egyre nagyobb figyelmet kap, mivel a hagyományos értékelési módszerek nem minden esetben képesek pontosan tükrözni a tanulók valódi képességeit és fejlődésüket. A modern oktatási módszerek előtérbe helyezik azokat a készségeket, amelyek a folyamatosan változó társadalmi és gazdasági környezetben való helytálláshoz szükségesek, így a kompetenciaalapú értékelés elengedhetetlenné válik. Ennek keretében nem csupán az elméleti tudás ellenőrzésére kerül sor, hanem a gyakorlati alkalmazás, a problémamegoldó képesség, a kreativitás és az együttműködés készségeinek értékelése is hangsúlyt kap.

A tudományos és pedagógiai diskurzusban már régóta megfogalmazódott az igény olyan értékelési módszerek fejlesztésére, amelyek pontosabban mérik a tanulási folyamat során elsajátított ismereteket és készségeket. A modern oktatás fejlődési szakaszának egyik meghatározó jellemzője, hogy a tanulási eredmények mérése nem csupán az oktatási folyamat kulcsfontosságú eleme, hanem egyben elengedhetetlen eszköz is az értékelés objektivitásának és megbízhatóságának biztosítására. Ez lehetőséget teremt a tanulói teljesítmény mélyreható elemzésére, elősegíti az oktatás minőségének javítását és támogatja az egyéni tanulási utak kialakítását.

Politikai kommunikáció és politikai PR-kommunikáció: a differenciálás problémái

2025-05-26T18:13:41+00:00

A politikai kommunikáció a politikai szereplők, a média és a nyilvánosság közötti összetett interakciós folyamat, amelynek célja az információk, eszmék és értékek cseréje. Jelentős szerepet játszik a közvélemény formálásában, a választók mozgósításában, valamint a demokratikus folyamatok hatékony működésének biztosításában. Ugyanakkor a politikai kommunikáció fejlődésével párhuzamosan szükségessé vált a politikai kommunikáció és a politikai PR-kommunikáció megkülönböztetése, amelyek bár összefüggenek egymással, funkciójukban és céljukban lényeges különbségeket mutatnak.

Jelen tanulmány a politikai kommunikációt mint politikai üzenetek közvetítésének folyamatát vizsgálja különböző kommunikációs csatornákon keresztül, beleértve a tömegmédiát és a személyes kapcsolatokon alapuló kommunikációt, hangsúlyozva azok fontosságát a demokratikus társadalmakban. Külön figyelmet kap az internet szerepe új kommunikációs csatornaként, amely közvetlen kapcsolatot teremt a kormányzat és az állampolgárok között, elősegítve a politikai kezdeményezések aktív megvitatását és a közösségi hálózatokon keresztüli interakciót. Górcső alá kerül a politikai és PR-kommunikáció kapcsolata is: míg az előbbi főként az információközlésre összpontosít, az utóbbi a politikai szereplők imázsának formálását szolgálja. A tanulmány kitér a digitális korszak politikai PR-jának sajátosságaira is, különösen a közösségi média kontextusában, ahol a politikai üzenetek gyakran érzelmi és manipulatív elemekkel társulnak.

A szerzők hangsúlyozzák a politikai kommunikáció és a PR-kommunikáció közötti különbségtétel fontosságát, figyelembe véve azok funkcionális szerepét, célközönségét és befolyásolási módszereit. Kiemelt figyelmet kapnak az álhírek és dezinformációk által jelentett kihívások, amelyek megnehezítik a megbízható információk és a manipulációs stratégiák közötti különbségtételt. A politikai üzenetek szimbólumainak és megfelelő dekódolásának fontosságát is vizsgálja a tanulmány, mivel ezek elengedhetetlenek az információk hatékony befogadásához. Emellett bemutatásra kerülnek azok a kritériumok is, amelyek alapján a politikai kommunikáció és a politikai PR-kommunikáció elkülöníthető egymástól.

A tanulmány célja, hogy feltárja a politikai kommunikáció és a politikai PR-kommunikáció közös és eltérő jellemzőit, valamint kidolgozza ezek megkülönböztetésének kritériumait. A kutatás célkitűzései közé tartozik a két fogalom lényegének tisztázása, a közvéleményre, a politikai tevékenységre és a demokratikus folyamatokra gyakorolt hatásuk meghatározása, valamint a megkülönböztetésükhöz szükséges kritériumok felvázolása. A szerzők a jövőben a politikai kommunikáció és a politikai PR-kommunikáció vizsgálatát különböző társadalmi-kulturális kontextusokban is tervezik.

Fordításelméleti információk a kortárs magyar és angol bibliafordítások előszavaiban – kontrasztív megközelítés

2025-05-26T18:24:54+00:00

A tanulmány célja, hogy bemutassa a fordítók metanyelvi tevékenységének lenyomatát a legjelentősebb magyar bibliafordítások előszavainak vizsgálatán keresztül. Ennek során elemzésre kerül, hogy a fordítók hogyan viszonyulnak saját fordítói és nyelvi munkájukhoz, valamint hogyan értékelik azt az egyes kötetek előszavaiban. A szintetizált megállapításokat ezután a fordítással és a nyelvhasználattal kapcsolatos releváns elméleti megközelítésekkel vetjük össze, figyelembe véve azt is, hogy a legújabb kutatások eltérő fogalmakat és nézőpontokat tártak fel. A vizsgálat elsősorban általános nyelvészeti nézőpontból közelít, esetlegesen filológiai szempontokat is integrálva, ugyanakkor nem alkalmazza a modern fordítástudomány módszertani eszközeit a szövegek elemzése során. Az elemzés nem foglalkozik a magyar nyelvű bibliafordítások fordítástudományi vonzatával, ugyanakkor az előszavak tartalmának részletesebb megismerése segíthet az egyes fordítások fordításelméleti hátterének mélyebb megismerésében.

A bibliafordítások előszavainak filológiai vagy nyelvészeti vizsgálata nem új keletű a kutatások területén, azonban Christiane Nord tanulmányának egyik bevezető alfejezete (Nord, 2016, 568–569. o.) különlegesnek tekinthető abból a szempontból, hogy 2016 februárjában a BibleGateway által közzétett tizenhét angol nyelvű előszavat dolgoz fel. A tanulmány következtetése szerint, noha a 20. században a bibliafordítás elmélete és gyakorlata jelentősen kibővült, az angol nyelvű Bibliákban továbbra is kevés nyelvészeti és grammatikai információ található a fordítás nyelvi szempontjairól, céljáról és a fordítási stratégiákról.

Arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen típusú nyelvi információ tekinthető relevánsnak a magyar bibliafordítások előszavaiban. A jelen tanulmány célja, hogy feltérképezze a bibliafordítások előszavaiban megjelenő metanyelvi információkat, és összefoglalja a nyelvészeti és fordítástudományi szempontból releváns tartalmakat a 16–17. századi korai magyar fordításoktól kezdve a 20–21. századi jelenkori fordításokig.

A közép-polisszjai nyelvjárás fonetikai sajátosságainak aktualizálása Olena Lototska „Ангели в намистах” című kisprózagyűjteményében: vokalizmus

2025-05-26T18:32:22+00:00

A tanulmány a közép-polisszjai nyelvjárásra jellemző vokalizmus terén megjelenő fonetikai nyelvjárási sajátosságok irodalmi szövegekben történő aktualizálásának kérdését tárgyalja, Olena Lototska „Ангели в намистах” című kisprózagyűjteménye alapján. Megállapítást nyert, hogy az írónő – különösen szereplőinek beszédén keresztül – a közép-polisszjai magánhangzórendszer minden főbb vonását bemutatja. Ezek közé tartozik például a *ě reflektálása [е]-ként hangsúlytalan pozícióban, [и]-ként hangsúlyos pozícióban, időnként [i]-ként, ami a nyelvjárási változások dinamizmusára utal; az [у] monoftongus következetes használata az etimológiai *o helyett, főként hangsúlyos zárt szótagokban, míg a nyitott szótagokban megmarad az [o]; az [у] megjelenése a régi *e helyén zárt hangsúlyos szótagokban, az előző mássalhangzó lágyságával együtt; a régi *i [i]-ként való megőrzése, amely hajlamos lágyítani az előtte álló mássalhangzót; valamint az *ę realizációja [e] monoftongusként, ahol az előtte álló [л] megtartja történeti lágyságát.

A kutatás célja, hogy jellemezze a közép-polisszjai nyelvjárás fonetikai jellegzetességeit a vokalizmus területén, Olena Lototska legújabb kisprózagyűjteménye, az „Ангели в намистах” című kötet alapján.

A tanulmány a prózagyűjteményből folyamatos szövegkiválasztással feltárt magánhangzórendszer fonetikai sajátosságait elemzi, és rávilágít a közép-polisszjai nyelvjárás fonetikai vonásainak szabályszerű működésére a szereplők beszédében.

A kutatás újdonsága abban rejlik, hogy Lototska „Ангели в намистах” című prózagyűjteménye korábban nem került a közép-polisszjai vokalizmus fonetikai nyelvjárási sajátosságait vizsgáló rendszerszintű nyelvészeti kutatás középpontjába. A tanulmány továbbá hozzájárul a dialektusok, különösen az archaikus nyelvjárási régiók nyelvhasználatának aktualizálásához a kortárs irodalmi diskurzusban.

A kutatás jövőbeli folytatása a közép-polisszjai nyelvjárás morfológiai sajátosságainak vizsgálatára irányul majd az „Ангели в намистах” című kötet alapján, valamint a polisszjai emberek világszemléletének nyelvi megjelenítésére.

Az Idegenség élményének kifejeződése az irodalmi szövegben (Jablonszka Szofia „Зачарований рік” című misztikus elbeszélése alapján)

2025-05-26T18:43:04+00:00

A tanulmány feltárja, hogy a 20. század első felének ukrán irodalmában kiemelkedő szerepet kapott az utazási tapasztalatok irodalmi megfogalmazása. Az adott korszak utazási irodalmának eredményei közül különösen figyelemre méltó Jablonszka Szofia munkássága. Kiemelendő, hogy utazásai során arra törekedett, hogy megismerje a világot és önmagát a világban, így írásaiban különféle aspektusokra összpontosít: az országok egzotikusságára, a nemzeti narratívára (Saját / Idegen), az utazó viszonyára az Idegennel, az Idegen terének megismerésére, valamint az Idegen viszonyára az utazóval. Jablonszka fokozatosan tárta fel a „kínaiság” jelenségét: írásaiban megfogalmazta, fényképeken megörökítette, filmre vette. A „Зачарований рік” [Elvarázsolt év] című elbeszélésében a misztikum poétikájához nyúlt, amelynek segítségével sajátos művészi diskurzust teremtett, s egyben az Idegen tapasztalatát ábrázolta. Megállapítható, hogy a misztikum ábrázolásában archaikus és mitologikus világnézetek dominálnak, amelyek a „mitikus” tudat tökéletességébe és a „mitikus ősidők legfőbb bölcsességének” (H.-G. Gadamer) igazságába vetett hitet tükrözik. A misztikum erősítésének egyik eszköze a számszimbolika volt, amely a mitikus gondolkodásra utal, ahol a szám útmutatóként szolgál, és a hétköznapit bevonja a mitikus-vallási „szentté válás” folyamatába. A mítosz szerveződésének univerzális elve válik az elbeszélés strukturáló tényezőjévé, jelentését pedig az olyan dichotómiák feltárása alakítja, mint Európa / Ázsia, tradicionális Kína / modern Kína. Ez a világszemlélet a természetfeletti tulajdonságokkal rendelkező, az emberi életet befolyásolni képes géniuszokhoz való viszonyon keresztül jelenik meg. Míg az első világnézeti stratégia képviselői a kínai kultúra tárgyi és gyakorlati elemeit anyagi-tárgyi és logikai-racionalista szempontból értelmezik (Simon, Shen-Ta-Ko, a fiatal orvos), addig a második stratégia képviselői az irracionálishoz, a ráció számára hozzáférhetetlenhez fordulnak (Rita, Liao-Shen, a tibeti bonc). E két világnézeti pozíció konfrontációjából születik meg egy harmadik, amelyben az Idegen tapasztalatának értelmezése úgy jelenik meg, mint ami éleslátásával felülmúlja a korábbiakat (a konzulok, az idős orvos, a női elbeszélő-főhős). A misztikum az elbeszélésben a mű poétikájának egyik szintaktikai összetevőjeként működik. A misztikus atmoszféra fokozatosan sűrűsödik, titokzatosan és tanulságosan „szólal meg”. Az elemzés lehetőséget ad arra a következtetésre, hogy a szerző ismeretelméleti céllal emelte be a misztikumot az irodalmi szövegbe.

A pejoratív kifejezések morfológiai elemzése Andrij Ljubka «МУР» című regényében

2025-05-26T18:53:26+00:00

A tanulmány részletes morfológiai elemzést nyújt Andrij Ljubka kortárs ukrán író «МУР» [„Egy kis ukrán regény”] című művében előforduló pejoratív szókincs használatáról. A pejoratív kifejezések, mint érzelmileg telített nyelvi egységek, fontos szerepet játszanak az ironikus, szarkasztikus vagy negatív hangvételű szövegek létrehozásában. A kutatás e kifejezések funkcióját vizsgálja az irodalmi diskurzusban, amely segít kiemelni a szereplők egyediségét, érzelmi állapotát és a szociokulturális kontextust. Az elemzés 340 lexikai egységet ölel fel, amelyek közül 303 pejoratívként, 37 pedig invektívaként lett meghatározva. A pejoratívák öt fő morfológiai kategóriába sorolhatók: főnevek, igék, melléknevek, határozószók és melléknévi igenevek.

A legnagyobb arányban a főnevek és igék fordulnak elő, amelyek a szereplők jellemzésére és a cselekvések leírására szolgálnak. Például a fifa, hucul és hahal (ukránul: фіфа, гуцулик, хахаль) típusú főnevek a szereplők társadalmi vagy nemi hovatartozását hangsúlyozzák, míg az olyan igék, mint a nalysiatysia („leissza magát”), vydudlyty („felhajtani az italt”), vagy potykatysia („lófrálni”, „ténferegni”) (ukránul: нализатися, видудлити, потикатися) ironikus vagy komikus helyzeteket teremtenek. A tanulmány azt is megállapítja, hogy a regény szövegében számos főnévi szókapcsolat található, amelyek szereplőket jelölnek vagy személyeket, helyzeteket írnak le.

A pejoratív igék és igei szerkezetek az evés, a beszéd, a térbeli mozgás, a gondolkodás, az érzelmi állapotok, valamint egyes – különösen intim vagy fiziológiai jellegű – cselekvések negatív értékelését jelölik. Előfordulási gyakoriságuk alapján a leggyakoribbak az evés, a beszéd és a térbeli mozgás folyamatait kifejező igék és igei szerkezetek; ezekből összesen 113-at vizsgált a kutatás. A regényben előforduló melléknevek, határozószók és melléknévi igenevek az emberek jellemzését szolgálják állati tulajdonságokon, külső megjelenésen, illetve lealacsonyító viselkedési normákon keresztül.

A tanulmány kiemeli a kontextus jelentőségét a pejoratív kifejezések szövegbeli funkciójának meghatározásában. A kontextuális megközelítés lehetővé teszi a nyelvi egységek és érzelmi töltetük közötti összefüggések figyelembevételét. A pejoratív és invektív szókincs használata kifejezőbbé, életszerűbbé és szatirikusabbá teszi a szöveget. Külön figyelmet kap a morfológiai jegyek szerinti osztályozás, amely bővíti a pejoratív szókincs irodalmi funkcióinak megértését.

A kutatás aktualitását az érzelmileg telített szókincs iránti növekvő érdeklődés és annak irodalmi diskurzusbeli szerepe adja. A munka gyakorlati értéke abban rejlik, hogy eredményei felhasználhatók a nyelvészeti és irodalomtudományi kutatásokban, valamint a nyelvoktatásban.

Az étel motívuma háborús időkben (J. Ryan "The Kitchen Front" című regénye alapján)

2025-05-26T19:02:09+00:00

A tanulmány az étel különleges funkcióit tárgyalja. A szerző J. Ryan The Kitchen Front című regényében az ételeket művészeti szempontból elemzi. Megállapítható, hogy a második világháború idején az étel az emberi kapcsolatok, erények és hibák meghatározó szimbólumává vált. A szerző figyelme a britek mindennapi életére irányul 1942-ben. A regény az olasz, angol és amerikai konyha gasztronómiai szokásait mutatja be. Az étel a regényben az alábbi funkciókat tölti be: egyesítő, megismerő, jellemformáló és esztétikai. Az étel háborús időkben megjelenő motívumának fontossága abban rejlik, hogy képes feltárni az emberi jellem fontos vonásait – például az önmérsékletet és megfontoltságot –, valamint formálja az egyén étkezési kultúráját.

A takarékosság és a találékonyság a regény női főszereplőinek meghatározó jellemvonásai közé tartozik, akiket a főzés szeretete kapcsol össze a háborús körülmények között. Megfigyelhető, hogy a kulináris recept mint elbeszélőelem fontos szerkezeti szerepet tölt be a cselekmény alakulásában. J. Ryan teljes mértékben kihasználta a főzés sajátosságait – annak hatását és befolyását a befogadó érzékszervi világára. Az érzékszervek aktiválása elsősorban a szöveg lexikai szintjén történik. A legmarkánsabb modalitások az ízlelés és a vizuális észlelés.

A szerző művészi módon fogalmazta meg és írta le azokat a kulináris eljárásokat, amelyeket a női főszereplők alkalmaztak, hogy tápláló – és mindenekelőtt a háború alatt is hozzáférhető alapanyagokból elkészíthető – ételeket főzzenek.

A regény szövege gazdag forrásként szolgál az „idegen” megismeréséhez az ételek elkészítésén, kóstolásán és tálalásán keresztül, hiszen a különböző nemzetek ételeinek elkészítési folyamata feltárja a kulturális sajátosságokat és az egyes népek ízlésvilágát. Ily módon az étel kulturális funkciót is betölt.

Megállapítható, hogy J. Ryan a különféle receptek és háborús körülmények közötti főzési gyakorlatok művészi bemutatásával női pszichotípusok galériáját alkotta meg. A regény női szereplőinek sorsa és jelleme egyedi, különleges és összetett, de mindannyiukat összeköti a gasztronómia iránti szeretet. A szerzőnek sikerült feltárnia a háború által próbára tett főhősnők legnemesebb jellemvonásait.

Rudyard Kipling irodalmi örökségének újraértelmezése: a „Ha…” című vers és annak feminista paródiái

2025-05-26T19:14:25+00:00

A 19. századi Anglia – különösen Viktória királynő uralkodásának korai éveiben – a nyugati világ társadalmi és gazdasági fejlődésének csúcsán állt, szinte minden területen vezető szerepet töltött be. Ebben az időszakban született meg az egyik legnagyobb és egyben legvitatottabb író, Rudyard Kipling, aki számos kortárs író és kritikus célkeresztjébe került, mivel műveiben és nézeteiben „imperialista” és „rasszista” motívumokat véltek felfedezni. Másrészt azonban olyan kritikusok és életrajzírók is voltak – és ma is vannak –, akik bár elismerik, hogy ellentmondásos szerzőről van szó, mégis a brit irodalom egyik legnagyobb alakjaként tekintenek rá.

Ezért jelen tanulmány célja az, hogy feltárja a nagy költőre ráragasztott „imperialista” és „rasszista” címkék eredetét, illetve, hogy alátámassza vagy éppen megcáfolja ezeket a vádakat. Ezáltal az elemzés hozzájárul Kipling irodalmi örökségének és irodalomtörténeti hatásának átfogóbb megértéséhez.

Kipling munkásságának ellentmondásos – sőt néha egymásnak is ellentmondó – értelmezései számos tényezővel magyarázhatók, mind objektív, mind szubjektív szempontból. Elsősorban azonban azzal, hogy abban a történelmi és kulturális korszakban, amelyben élt és gondolkodásmódja formálódott, rendkívüli összetettség jellemezte a világot. E tekintetben Kipling valóban korának hiteles képviselője: hazájához hű ember, valamint olyan író, akinek művei az adott korszak teljes valóságát tükrözik annak minden eszméjével, hiedelmével és elvárásaival együtt.

Ami a költészetét illeti, az egy egészen más világ: érezhető rajta az író egyedi látásmódja, eredeti tehetsége és újságírói tapasztalata. Ugyanakkor, bár elismerik, hogy irodalmi alkotásai különféleképpen értelmezhetők, hangsúlyozni kell annak fontosságát is, hogy milyen történelmi és társadalmi közegben születtek az adott művek.

Kipling művei – sok más múltbeli szerzőhöz hasonlóan – szorosan kötődnek történelmi kontextusukhoz, és koruk szemléletét, normáit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek a mai egyenlőséget szorgalmazó eszmékkel. Nyilvánvaló, hogy a szerző szándéka az volt, hogy korának valóságát ábrázolja, nem pedig meghatározott ideológiákat népszerűsítsen. Ennek ellenére, noha folyamatosan igyekeznek megbélyegezni őt a brit gyarmatosítási törekvések támogatójaként és népszerűsítőjeként, Kipling neve és művei továbbra is meghatározó helyet foglalnak el nemcsak az angol és a világirodalom történetében, hanem olvasók nemzedékeinek emlékezetében is.

A bírók alakjának művészi megformálása Natalija Kobrinszka „Судія” és Bohdan Lepkij „Прикрий сон” című elbeszéléseiben

2025-05-26T19:29:39+00:00

A tanulmány célja, hogy tipológiai összehasonlítással és elemzéssel feltárja a bírói karakterek művészi megformálásának eszközeit, valamint vizsgálja azokat a kérdéseket, amelyeket a századforduló nyugat-ukrán kisprózájának két képviselője – Natalija Kobrinszka és Bohdan Lepkij – rövid elbeszélései vetnek fel. Megállapítást nyert, hogy a 19. század vége és a 20. század eleje a radikális megújulás időszakát jelentette az európai, így az ukrán irodalomban is. Ebben a korszakban jelentős változások mentek végbe a művészi gondolkodásban és a világfelfogásban, kibővült a kispróza tematikája és problémaköre, nagyobb figyelmet kapott az egyén belső világa, valamint fokozódott az érdeklődés az értelmiség életének bemutatása iránt.

Megállapítást nyert, hogy Natalija Kobrinszka Судія [A bíró] és Bohdan Lepkij Прикрий сон [Egy rossz álom] című elbeszélései művészi módon jelenítik meg a korabeli ukrán kisprózában viszonylag ritkán előforduló karaktertípust – a bírót, az igazságszolgáltatás képviselőjét. Mindkét szerző célja a főhős belső világának feltárása, különféle művészi eszközök alkalmazásával (Kobrinszka művében például szimbolikus részletek, impresszionista poétika, ellentétes karakterpárosítás, tudatfolyam-technika; míg Lepkij esetében irónia, a fantasztikum elemei, beszédes névhasználat és érzelmi fokozás). Kobrinszka elbeszélése vallomásos, impresszionista prózára emlékeztet, amely a főhős fejlődését a gyermekkortól az öregségig az emlékek, asszociációk és érzelmek áramlásán keresztül ábrázolja. Ezzel szemben Lepkij már kialakult személyiséget mutat be, aki révén az álom technikáját alkalmazva a tudattalan mélyére hatol, feltárva a szereplő rejtett gondolatait.

Művészi szempontból Kobrinszka névtelen hőse meggyőzőbbnek és pszichológiailag hitelesebbnek tűnik, mivel karaktere egy fejlődési folyamat részeként jelenik meg, összetett ellentmondásokkal terhelve. Mindkét főhős végül méltatlannak bizonyul a bírói címhez. Míg azonban A bíró egy összetett erkölcsi küzdelmet tár elénk, amely erkölcsi bukáshoz vezet, addig az Egy rossz álom a teljes erkölcsi leépülés története, ahol a főhős képtelen a katarzisra vagy bűnei felismerésére. A szerzők viszonya hőseikhez is ennek megfelelően különbözik: Kobrinszka, bár nem menti fel főhősét, együttérzést tanúsít személyes tragédiája iránt, és mélyebb motivációit kutatja. Ezzel szemben Lepkij Nyikifor Cserevko alakját nyílt iróniával, sőt megvetéssel ábrázolja, hiszen a szereplő elveszti jogát arra, hogy tisztességes és erkölcsös embernek tekintsék.

Az elemzés rámutat arra, hogy a bírók bemutatásán keresztül mindkét elbeszélés fontos erkölcsi, etikai és társadalmi kérdéseket vet fel az erkölcsi választás, az eszmények és a valóság közötti ellentmondás, az élet értelme, nemi szerepek, társadalmi egyenlőtlenség, valamint a spirituális elidegenedés témaköreivel kapcsolatban. Mindkét műben a bírói erkölcsi vétség témája mély társadalmi jelentőséget nyer, hiszen azok követik el a bűnöket, akiknek a társadalmi igazságosságot kellene képviselniük és a szegényeket, kiszolgáltatottakat megvédeniük.

Összegzésül elmondható, hogy N. Kobrinszka és B. Lepkij műveiben a bírói testület képviselőinek érdekes és igényesen kidolgozott karakterei jelennek meg, amelyek az ukrán próza fejlődését mutatják be a modernizmus korszakában, a világirodalom kontextusában. Ebben az időszakban egyre nagyobb figyelmet kaptak a felsőbb társadalmi rétegek, az értelmiség képviselői, azok belső, gyakran ellentmondásos és többszintű (tudatos és tudattalan) motivációrendszere, valamint az erkölcsi és pszichológiai kérdések megválaszolása.

„Mit viszek magammal, amikor elindulok a Szépség Útján”. Női alakok Martha Hall Kelly „Orgonalányok” című regényében

2025-05-26T19:42:36+00:00

A tanulmány Martha Hall Kelly kortárs amerikai írónő Orgonalányok című debütáló regénye alapján vizsgálja azokat a női alakokat, amelyek polifonikus hangzást kölcsönöznek a szövegnek. Ez a sokszólamúság lehetővé teszi, hogy a háború sújtotta Európa történelmi helyzete különböző nézőpontokból táruljon fel: a nácizmus egyik áldozatának (Kasia Kuzmerick), egy háborús bűnösnek (Herta Oberheuser), valamint egy amerikai filantrópnak (Caroline Ferriday) szemszögéből. A tanulmány kiemeli a női karakterek sokdimenziós megformálását, amely a történelmileg hiteles tények és az írói fantázia szintéziséből született meg. Ezenkívül elemzi a kifejezetten női tapasztalatok sajátosságait extrém helyezetekben (háború, megszállás, koncentrációs táborok, kínzás és orvosi kísérletek).

Kasia alakja a regény egyik legösszetettebb figurája: olyan valós női túlélők vonásait ötvözi, akik átestek a ravensbrücki kísérleteken, miközben megjelenik benne a fiatal felnőtté válás folyamata, az önismeret keresése, az egyéni identitás megőrzésének vágya, valamint a bűntudat feldolgozásának nehézsége, amely megakadályozza a közeli kapcsolatok kialakítását. Herta karakterén keresztül az írónő azt vizsgálja, milyen mechanizmusok (propaganda, társadalmi frusztráció erősödése, a náci hatalomátvétel után megnövekedett patriarchalitás a német társadalomban) vezetnek az etikai iránytű teljes elvesztéséhez és az egyén morális összeomlásához. Caroline alakja több fontos szerepet tölt be: összekapcsolja Kasia és Herta történetszálait, ezzel elősegíti a regény egységes szerkezetének kialakítását; kiemeli a háború sújtotta Európa és a viszonylag érintetlen Amerika közötti kontrasztot; színesebben jeleníti meg a történelmi kontextust, ráirányítva a figyelmet a politikai kérdésekre; továbbá megtestesíti Martha Hall Kelly azon gondolatát, hogy az emberek közössége, ha összefog, képes szembeszállni a gonosszal.

Posztkoloniális kritika: az ukrán irodalomtudomány irodalmi aspektusa

2025-05-26T19:55:47+00:00

A tanulmány a kortárs ukrán irodalom és kultúra bizonyos jelenségeit vizsgálja, amelyek posztkoloniálisnak nevezhetők. Az elemzés külön figyelmet fordít azokra az átalakulásokra, amelyek megkülönböztetik ezeket a jelenségeket az előző kulturális rendszertől, valamint a posztkoloniális kritika irodalmi módszertanának jellemzőire és sajátosságaira.

Megállapítást nyert, hogy a posztkoloniális kritika a kortárs irodalomtudomány egyik irányzata, amely angol nyelvterületen alakult ki az 1970-es évek végén. A dekonstrukció, a pszichoanalízis, a marxizmus, az új historicizmus és a feminizmus legmeghatározóbb megközelítéseinek integrációjából jött létre, figyelembe véve azoknak az országoknak a történelmi és kulturális modelljeit, amelyek megszabadultak a gyarmati uralomtól. A posztkoloniális kritika olyan kérdésekkel foglalkozik, mint az etnicitás, a nemzeti identitás, a kulturális egyetemesség, a kulturális hibriditás és különbözőség, valamint a nyelv és a történelem értelmezésének problémái. A posztkoloniális elmélet kialakulásában döntő szerepet játszott Edward Said, arab származású amerikai tudós munkássága, különösen az Orientalizmus című könyve.

Az elemzés hangsúlyozza, hogy meg kell különböztetnünk a gyarmatosítás elleni kulturális ellenállás két típusát: az antikolonializmust és a posztkolonializmust. Az antikolonialista álláspont a gyarmatosítással szembeni közvetlen ellenállást jelenti, amelynek középpontjában a nemzeti felszabadulás valódi eszméi állnak. A posztkoloniális szemlélet viszont túlmutat a gyarmatosítás egyszerű elutasításán: mélyebb tudatosságot és kritikai viszonyulást foglal magában. Jellemzője, hogy egyaránt felhasználja a gyarmati és az antikolonialista tapasztalatokat, és felismeri e két történelmi struktúra relativitását.

A politológusok elsősorban olyan rendszerként tekintenek a gyarmatosításra, amelyben a gyarmatosító megszerzi és fenntartja a hatalmat a gyarmatosított felett, és arra kényszeríti, hogy a saját érdekei szerint cselekedjen. A közgazdászok ezzel szemben a gyarmatosított terület gazdaságának a gyarmatosító gazdasági érdekeinek való alárendeltségét hangsúlyozzák, különösen a haszonszerzés tekintetében. A kulturális gyarmatosítás a kulturális intézmények és ideológiák olyan működését jelenti – akár a populáris, akár a magas kultúrában –, amely a politikai és gazdasági uralom fenntartását szolgálja.

A posztkoloniális diskurzus az ukrán kultúrában viszonylag nemrégiben jelent meg. Az ukrán irodalomban már egy ideje megfigyelhető egy posztkoloniális irányzat, amit olyan szerzők munkái is bizonyítanak, mint Ivan Dziuba, Marko Pavlyshyn, Oleh Ilnytskyi, Myroslav Shkandrij, Mykola Riabchuk és mások. A posztkoloniális kritika általában – és különösen az ukrán posztkoloniális kritika – az alsóbbrendűségi komplexus leküzdésével jellemezhető. Ez élénken tükröződik a kortárs irodalomtudomány témáiban: a nemzeti önkritika, a nemzeti öntudat kialakításának problémái, az ukrán mentalitás sajátosságai, a „nagy irodalom” koncepciója, valamint az ukrán irodalom világkontextusa. Külön figyelmet érdemel az írók nemzeti tudat megerősítésére irányuló törekvése.