A költői szintaxis mentális architektonikája: az inverzió, az ellipszis és az anakoluthon kognitív szerepe

Absztrakt

A tanulmány a költői szintaxis átfogó vizsgálatát nyújtja a modern nyelvészet kognitív paradigmájának keretében, amelyben a grammatikai struktúrák a konceptuális tartalom modellezésének és a jelentésképzésnek dinamikus eszközeiként értelmeződnek. A kutatás R. Langacker és C. Broccias kognitív grammatikájának alapelveire, valamint J. Steen, J. Gavins és M. Giovanelli kognitív poétikájára épül. A tanulmány középpontjában a hagyományos szintaktikai alakzatok – az inverzió, az ellipszis, az anakoluthon és a parallelizmus – újraértelmezése áll, olyan sajátos „mentális gesztusokként”, amelyek képesek irányítani az olvasó figyelmét, elmozdítani az érzékelés perspektíváját, valamint összetett kognitív mechanizmusokat aktiválni.

A tanulmány elméleti szinten igazolja, hogy az irodalmi diskurzusban a poétikai szintaxis jelentésképző funkciót tölt be, és a valóság megtestesült konceptualizációjának formájaként működik. Mihajlo Kamenyuk költői életművén keresztül bizonyítja, hogy a szintaktikai deformációk nem pusztán a stilisztikai kifejezőerő eszközei, hanem kognitív szempontból releváns műveletek, amelyek a szöveg „érzelmi vázát” alakítják ki. Az inverzió elemzése különösen alkalmas annak bemutatására, hogy ez az alakzat miként vesz részt a jelentés kiemelésében, valamint a tér- és időviszonyok újrarendezésében. A logikai hangsúly elmozdítása ugyanis új értelmezési lehetőségeket nyit meg, és mélyebb jelentésrétegeket hoz felszínre a szövegben. Az ellipszist a tanulmány olyan kognitív hiányhelyek létrehozásának eszközeként vizsgálja, amelyek aktiválják az olvasó alkotó képzeletét, és érzelmi, illetve asszociatív kiegészítésre ösztönzik. Így a grammatikai szerkezet „csendje” a fontos fogalmak és jelentések kiemelésének hatékony eszközévé válik.

Külön figyelmet kap az anakoluthon jelensége, amelyet a tanulmány a kognitív poétika keretében a többrétegű perspektíva megteremtésének eszközeként értelmez. Rámutat arra, hogy a lineáris szintaktikai kapcsolat megszakítása egy adott helyzet többféle értelmezését teszi lehetővé: a múlt és a jelen, a jelenlét és a hiány egyetlen összetett fogalmi szerkezetben jelenik meg. A tanulmány feltárja a szintaktikai parallelizmus kognitív lehetőségeit is, amely a paronímiával együtt olyan összetett lelki és érzelmi állapotok nyelvi megformálását segíti elő, mint a kétségbeesés, a fáradtság vagy a lét törékenysége. A tér, az erő és az irány képi sémáinak elemzése alapján a szerző bemutatja Mihajlo Kamenyuk költői nyelvének alapjait, amely lehetővé teszi az olvasó számára, hogy a szövegben megjelenő fogalmakat ne csak racionálisan megértse, hanem intuitív módon át is élje.

Az eredmények megerősítik, hogy az interdiszciplináris megközelítés eredményesen alkalmazható az irodalmi nyelv elemzésében. Ebben az értelmezésben a szintaxis nem pusztán nyelvtani szerkezet, hanem kognitív cselekvés, amely bevonja az olvasót a jelentések szerzővel közös létrehozásába. A tanulmány új lehetőségeket kínál az ukrán kognitív poétika fejlődéséhez, mivel módszertani alapot nyújt az egyéni szerzői világmodellek vizsgálatához a szöveg grammatikai szerveződésén keresztül.