Myroslav Dochynets “A fekete erdő foglya”című regényének egzisztenciális lényege

Absztrakt

A cikk a kortárs kárpátaljai író, a Sevcsenko-díjas Myroslav Dochynets “A fekete erdő foglya” című regényének (a “Hírmondó” című regény ifjúsági változatának) egzisztenciális lényegét vizsgálja. A szöveg műfaját, cselekményét és kompozícióját, nyelvi és stilisztikai jellemzőit elemezzük. Megállapítható, hogy a műfaj a kalandregény, a nevelési regény és a példázatos regény szintézise: a kalandregény a külső, esetleges cselekményszál - a hős születése Ezüstföldön, Kárpátalján, részvétele a régió függetlenségéért folytatott harcban; túlélés a Kárpátok vadonjában, utazás Romániában, száműzetés Szibériában, Koljmán, utazás Görögországba, Kréta szigetére, az Athosz-hegyre, tajgamesterség Vlagyivosztokban, kertek telepítése Kolchiszban, végül visszatérés a szülőföldjére; a belső, ideológiai uralkodó vonal a metaforikus nyelvezet szintjén és bizonyos filozófiai kitérőkben dőlt betűkkel is megmutatkozik. Az elbeszélés élettörténet-gyónás formájában hangzik el, és a hős maga az egzisztenciális igazságok szószólója.

A cikk a regény szempontjából kulcsfontosságú erkölcsi és etikai kérdések értelmezését adja; a regényben kiemelt fő egzisztenciális kérdésekre összpontosít - az ember sorsa egy abszurd, közömbös, gyakran ellenséges világban; választása a válsághelyzetekben, amelyeket gyakran politikai események idéznek elő; sztoicizmus, felelősség és “önellátás”; emberség és önzetlenség; rokonmunka és egység a természettel; az állandó önfejlesztés igénye, amely a tanulás és a munka révén lehetséges.

A tanulmány feltárja a szerző világnézetének közelségét az egzisztencializmus, a sztoicizmus és a transzcendentalizmus filozófiájához.

A regény kulcsgondolatai az emberi létezés életigenlő filozófiájának megerősítése, amelynek keresztény és egyetemes értékeken kell alapulnia. Myroslav Dochynets művének másik alapvető igazsága a földjéhez, szülőföldjéhez és annak hagyományaihoz való integritás érzése. A kárpátaljai dialektusok, egzotikumok, néprajzi vázlatok, történelmi tények használata nem csupán az irodalmi divatnak való hódolat, hanem belső szükségszerűség, lehetőség arra, hogy művészi világát igaz módon építse, gyökeret eresztve abban a földben, ahol született, és magasabb szintre emelve önmagát és a világot a történelem folyamatos mozgásában. A művész célja, hogy megossza Isten kinyilatkoztatását, amelyet szíve megismert; hogy dicsőítse szülőföldjét, amely lelket adott neki; hogy a fény felé vezesse az olvasót, megmutatva neki a lelki és szellemi növekedés fő útjait.