Az Idegenség élményének kifejeződése az irodalmi szövegben (Jablonszka Szofia „Зачарований рік” című misztikus elbeszélése alapján)

Absztrakt

A tanulmány feltárja, hogy a 20. század első felének ukrán irodalmában kiemelkedő szerepet kapott az utazási tapasztalatok irodalmi megfogalmazása. Az adott korszak utazási irodalmának eredményei közül különösen figyelemre méltó Jablonszka Szofia munkássága. Kiemelendő, hogy utazásai során arra törekedett, hogy megismerje a világot és önmagát a világban, így írásaiban különféle aspektusokra összpontosít: az országok egzotikusságára, a nemzeti narratívára (Saját / Idegen), az utazó viszonyára az Idegennel, az Idegen terének megismerésére, valamint az Idegen viszonyára az utazóval. Jablonszka fokozatosan tárta fel a „kínaiság” jelenségét: írásaiban megfogalmazta, fényképeken megörökítette, filmre vette. A „Зачарований рік” [Elvarázsolt év] című elbeszélésében a misztikum poétikájához nyúlt, amelynek segítségével sajátos művészi diskurzust teremtett, s egyben az Idegen tapasztalatát ábrázolta. Megállapítható, hogy a misztikum ábrázolásában archaikus és mitologikus világnézetek dominálnak, amelyek a „mitikus” tudat tökéletességébe és a „mitikus ősidők legfőbb bölcsességének” (H.-G. Gadamer) igazságába vetett hitet tükrözik. A misztikum erősítésének egyik eszköze a számszimbolika volt, amely a mitikus gondolkodásra utal, ahol a szám útmutatóként szolgál, és a hétköznapit bevonja a mitikus-vallási „szentté válás” folyamatába. A mítosz szerveződésének univerzális elve válik az elbeszélés strukturáló tényezőjévé, jelentését pedig az olyan dichotómiák feltárása alakítja, mint Európa / Ázsia, tradicionális Kína / modern Kína. Ez a világszemlélet a természetfeletti tulajdonságokkal rendelkező, az emberi életet befolyásolni képes géniuszokhoz való viszonyon keresztül jelenik meg. Míg az első világnézeti stratégia képviselői a kínai kultúra tárgyi és gyakorlati elemeit anyagi-tárgyi és logikai-racionalista szempontból értelmezik (Simon, Shen-Ta-Ko, a fiatal orvos), addig a második stratégia képviselői az irracionálishoz, a ráció számára hozzáférhetetlenhez fordulnak (Rita, Liao-Shen, a tibeti bonc). E két világnézeti pozíció konfrontációjából születik meg egy harmadik, amelyben az Idegen tapasztalatának értelmezése úgy jelenik meg, mint ami éleslátásával felülmúlja a korábbiakat (a konzulok, az idős orvos, a női elbeszélő-főhős). A misztikum az elbeszélésben a mű poétikájának egyik szintaktikai összetevőjeként működik. A misztikus atmoszféra fokozatosan sűrűsödik, titokzatosan és tanulságosan „szólal meg”. Az elemzés lehetőséget ad arra a következtetésre, hogy a szerző ismeretelméleti céllal emelte be a misztikumot az irodalmi szövegbe.