A pejoratív kifejezések morfológiai elemzése Andrij Ljubka «МУР» című regényében

Absztrakt

A tanulmány részletes morfológiai elemzést nyújt Andrij Ljubka kortárs ukrán író «МУР» [„Egy kis ukrán regény”] című művében előforduló pejoratív szókincs használatáról. A pejoratív kifejezések, mint érzelmileg telített nyelvi egységek, fontos szerepet játszanak az ironikus, szarkasztikus vagy negatív hangvételű szövegek létrehozásában. A kutatás e kifejezések funkcióját vizsgálja az irodalmi diskurzusban, amely segít kiemelni a szereplők egyediségét, érzelmi állapotát és a szociokulturális kontextust. Az elemzés 340 lexikai egységet ölel fel, amelyek közül 303 pejoratívként, 37 pedig invektívaként lett meghatározva. A pejoratívák öt fő morfológiai kategóriába sorolhatók: főnevek, igék, melléknevek, határozószók és melléknévi igenevek.

A legnagyobb arányban a főnevek és igék fordulnak elő, amelyek a szereplők jellemzésére és a cselekvések leírására szolgálnak. Például a fifa, hucul és hahal (ukránul: фіфа, гуцулик, хахаль) típusú főnevek a szereplők társadalmi vagy nemi hovatartozását hangsúlyozzák, míg az olyan igék, mint a nalysiatysia („leissza magát”), vydudlyty („felhajtani az italt”), vagy potykatysia („lófrálni”, „ténferegni”) (ukránul: нализатися, видудлити, потикатися) ironikus vagy komikus helyzeteket teremtenek. A tanulmány azt is megállapítja, hogy a regény szövegében számos főnévi szókapcsolat található, amelyek szereplőket jelölnek vagy személyeket, helyzeteket írnak le.

A pejoratív igék és igei szerkezetek az evés, a beszéd, a térbeli mozgás, a gondolkodás, az érzelmi állapotok, valamint egyes – különösen intim vagy fiziológiai jellegű – cselekvések negatív értékelését jelölik. Előfordulási gyakoriságuk alapján a leggyakoribbak az evés, a beszéd és a térbeli mozgás folyamatait kifejező igék és igei szerkezetek; ezekből összesen 113-at vizsgált a kutatás. A regényben előforduló melléknevek, határozószók és melléknévi igenevek az emberek jellemzését szolgálják állati tulajdonságokon, külső megjelenésen, illetve lealacsonyító viselkedési normákon keresztül.

A tanulmány kiemeli a kontextus jelentőségét a pejoratív kifejezések szövegbeli funkciójának meghatározásában. A kontextuális megközelítés lehetővé teszi a nyelvi egységek és érzelmi töltetük közötti összefüggések figyelembevételét. A pejoratív és invektív szókincs használata kifejezőbbé, életszerűbbé és szatirikusabbá teszi a szöveget. Külön figyelmet kap a morfológiai jegyek szerinti osztályozás, amely bővíti a pejoratív szókincs irodalmi funkcióinak megértését.

A kutatás aktualitását az érzelmileg telített szókincs iránti növekvő érdeklődés és annak irodalmi diskurzusbeli szerepe adja. A munka gyakorlati értéke abban rejlik, hogy eredményei felhasználhatók a nyelvészeti és irodalomtudományi kutatásokban, valamint a nyelvoktatásban.