Posztkoloniális kritika: az ukrán irodalomtudomány irodalmi aspektusa

Absztrakt

A tanulmány a kortárs ukrán irodalom és kultúra bizonyos jelenségeit vizsgálja, amelyek posztkoloniálisnak nevezhetők. Az elemzés külön figyelmet fordít azokra az átalakulásokra, amelyek megkülönböztetik ezeket a jelenségeket az előző kulturális rendszertől, valamint a posztkoloniális kritika irodalmi módszertanának jellemzőire és sajátosságaira.

Megállapítást nyert, hogy a posztkoloniális kritika a kortárs irodalomtudomány egyik irányzata, amely angol nyelvterületen alakult ki az 1970-es évek végén. A dekonstrukció, a pszichoanalízis, a marxizmus, az új historicizmus és a feminizmus legmeghatározóbb megközelítéseinek integrációjából jött létre, figyelembe véve azoknak az országoknak a történelmi és kulturális modelljeit, amelyek megszabadultak a gyarmati uralomtól. A posztkoloniális kritika olyan kérdésekkel foglalkozik, mint az etnicitás, a nemzeti identitás, a kulturális egyetemesség, a kulturális hibriditás és különbözőség, valamint a nyelv és a történelem értelmezésének problémái. A posztkoloniális elmélet kialakulásában döntő szerepet játszott Edward Said, arab származású amerikai tudós munkássága, különösen az Orientalizmus című könyve.

Az elemzés hangsúlyozza, hogy meg kell különböztetnünk a gyarmatosítás elleni kulturális ellenállás két típusát: az antikolonializmust és a posztkolonializmust. Az antikolonialista álláspont a gyarmatosítással szembeni közvetlen ellenállást jelenti, amelynek középpontjában a nemzeti felszabadulás valódi eszméi állnak. A posztkoloniális szemlélet viszont túlmutat a gyarmatosítás egyszerű elutasításán: mélyebb tudatosságot és kritikai viszonyulást foglal magában. Jellemzője, hogy egyaránt felhasználja a gyarmati és az antikolonialista tapasztalatokat, és felismeri e két történelmi struktúra relativitását.

A politológusok elsősorban olyan rendszerként tekintenek a gyarmatosításra, amelyben a gyarmatosító megszerzi és fenntartja a hatalmat a gyarmatosított felett, és arra kényszeríti, hogy a saját érdekei szerint cselekedjen. A közgazdászok ezzel szemben a gyarmatosított terület gazdaságának a gyarmatosító gazdasági érdekeinek való alárendeltségét hangsúlyozzák, különösen a haszonszerzés tekintetében. A kulturális gyarmatosítás a kulturális intézmények és ideológiák olyan működését jelenti – akár a populáris, akár a magas kultúrában –, amely a politikai és gazdasági uralom fenntartását szolgálja.

A posztkoloniális diskurzus az ukrán kultúrában viszonylag nemrégiben jelent meg. Az ukrán irodalomban már egy ideje megfigyelhető egy posztkoloniális irányzat, amit olyan szerzők munkái is bizonyítanak, mint Ivan Dziuba, Marko Pavlyshyn, Oleh Ilnytskyi, Myroslav Shkandrij, Mykola Riabchuk és mások. A posztkoloniális kritika általában – és különösen az ukrán posztkoloniális kritika – az alsóbbrendűségi komplexus leküzdésével jellemezhető. Ez élénken tükröződik a kortárs irodalomtudomány témáiban: a nemzeti önkritika, a nemzeti öntudat kialakításának problémái, az ukrán mentalitás sajátosságai, a „nagy irodalom” koncepciója, valamint az ukrán irodalom világkontextusa. Külön figyelmet érdemel az írók nemzeti tudat megerősítésére irányuló törekvése.