Az őrület témájának értelmezése Walter Scott regényeiben

Absztrakt

A tanulmány átfogó elemzést nyújt az őrület jelenségének értelmezéséről Walter Scott regényeiben. A kutatás az őrület diskurzusának történeti, kulturális, filozófiai és esztétikai alapjaira összpontosít a 18. század végi és 19. század eleji angol irodalomban, különös tekintettel a romantikára. Az őrület fogalmának alakulását az antikvitásban és a középkorban megfigyelhető szakrális értelmezéstől a felvilágosodás kori deszakralizáción át a romantika korában a lelki szabadság metaforájaként való újraértelmezéséig követi nyomon. Különös figyelmet fordít a romantikus kettős világ elvére, a racionális és irracionális dimenziók kölcsönhatására, valamint a mitopoétikai hagyományokra.

Az elemzés elsődleges anyagát „A skót felföld özvegye” és „A talizmán” című regények képezik. Ezekben a művekben az őrület összetett pszichológiai, társadalmi és kulturális jelenségként jelenik meg. Elspeth alakját a személyes tragédia, a társadalmi elszigeteltség és az egzisztenciális üresség által kiváltott monománia megtestesítőjeként értelmezi. Mentális zavara a romantikus esztétika, a folklórmotívumok és a korabeli tudományos nézetek felől kerül vizsgálatra. „A talizmán” című műben az őrület szenvedélyes meggondolatlanságban, fanatikus odaadásban és az érzelmeknek való túlzott alámerülésben nyilvánul meg, amelyek belső konfliktusokat és társadalmi elidegenedést eredményeznek.

A tanulmány amellett érvel, hogy Scott a művészi ábrázolást a pszichológiai vizsgálódás elemeivel ötvözi, miközben a skót filozófiai gondolkodásra és a korai pszichiátriai elképzelésekre támaszkodik. Regényeiben az őrület átmeneti állapotként működik norma és deviancia, szent és profán, egyéniség és társadalom között. Scott művei az ember szubjektív világának esztétikai modelljeként értelmezhetők, amelyben a belső konfliktus egyszerre válik narratív mozgatóerővé és a mélyreható pszichológiai feltárás eszközévé.