A metaforák szerkezeti sokszínűsége a 21. század eleji szépirodalmi diskurzusban

Absztrakt

A tanulmány a metaforák szerkezeti heterogenitását vizsgálja a szépirodalmi diskurzusban, a 21. század eleji ukrán költészet példáján keresztül. Hangsúlyozza, hogy a diskurzusalapú megközelítésben az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kap az a nézet, amely szerint a metafora nem statikus, hanem dinamikus jelenség, amely instabil és fejlődésre képes.

A kutatás megállapította, hogy a szerkezetileg egyszerű típusok egyikét az úgynevezett genitívuszi metaforák alkotják, vagyis olyan metaforikus szókapcsolatok, amelyek két főnévből állnak, és ezek egyike birtokos esetben szerepel (például az eső szimfóniája, az aszfalt húsa). Egy részük további pontosító, szintén metaforikus jellegű jelzőkkel egészül ki (például összetört szívekből fűzött nyaklánc). A szerkezetileg egyszerű szóképek külön típusaként jelennek meg az instrumentális metaforák is, vagyis olyan képszerű szókapcsolatok, amelyek egy igéből és egy eszközhatározói esetben álló főnévből épülnek fel (például …telei csenddel beszélnek…).

A vizsgálat szerint a metaforikus kifejezések egyik tipikus szerkezeti mintája az állandósult metaforikus jelző, illetve a metaforikus epitheton. Az ukrán költészetben hagyományosan nagy számban fordulnak elő metaforikus színjelzők (például fehér mágia, gránátvörös remegés), valamint anyagot megjelölő metaforikus jelzők is (például viaszfej). Megállapítható továbbá, hogy a metaforikus értelmező jelzős szerkezetek a 21. század eleji költészetben viszonylag ritkán fordulnak elő, és többnyire abszurd jellegűek (például virágok–rádióhullámok).

Az elemzett versek jellegzetes sajátossága az úgynevezett metaforaláncok megjelenése, amikor egyetlen, hagyományosan egységes megnyilatkozásként értelmezett mondaton belül több, szerkezetileg egyszerűbb metaforikus kifejezés halmozódik egymásra (például a pillangószárnyakból készült graffiti a szemekbe csorog).

A kutatás gyakorlati jelentősége abban rejlik, hogy eredményei felhasználhatók a 21. század eleji ukrán nyelvű szépirodalmi, különösen költői diskurzus további vizsgálatához, az adott korszak alkotói idiolektusát és egyéni stílusát bemutató szótárak összeállításához, valamint más hasonló kutatásokhoz. A további vizsgálatok egyik fő iránya elsősorban a metaforaláncok kognitív hátterének feltárása lehet, amelyek azt bizonyítják, hogy a metafora mint nyelvpoétikai jelenség szövegalkotó funkciókat is betölt.