A magyar megszólítások és köszönési formák tanítása (nem csak) finneknek

Absztrakt

A megfelelő megszólítási és köszönési formák kiválasztása az anyanyelvi beszélők számára sem egyszerű, különösen az utóbbi 30 évben történt élőnyelvi változások következményeképpen. A sikeres kommunikáció megvalósulának érdekében a tegezés, magázás, önözés és a nominális formák (többek között a kereszt- és becenevek, pozícióra utaló megszó­lí­tások, foglalkozásnevek, kedveskedő formák) megismertetése és elsajátíttatása fontos helyet foglal el a magyar mint idegen nyelv tanításában. A megszólítások eszköztárának és használati szabályainak elsajátítása a hallgatók pragmatikai kompetenciáját fejleszti. A megszólításokat érintő, viszonylag gyorsnak mondható változásokkal a nyelvkönyveknek sem könnyű lépést tartaniuk, ezért általában a tanáron múlik, mennyire igyekszik átadni az élőnyelvi változásokat, illetve legalább fogódzókat nyújtani hozzájuk.

A megszólítások tanítására különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a skandináv kultúrkörhöz tartozó finn anyanyelvűek tanításában. A magázás ugyan létezik a finn nyelvben, de meglehetősen ritkán használják, olyannyira, hogy a fiatalabb generációk számára nehézségeket okozhat a gyakorlatban. A finn nyelvben, ahogyan azt több kutatás is bizonyítja, a kereszt- és becenevek, illetve a kedveskedő elnevezések használata viszonylag ritka, és annak egészen más szabályai vannak, mint a magyarban. A (hivatali) ranggal járó megszólítások esetében kiemelten nehéz a tanár dolga: a finnben ezeket meglehetősen ritkán használják, sőt nemegyszer gúnyos, csúfolódó árnyalatot kaphatnak. Ezért külön figyelmet kell szentelni a tanárok és a(z egyetemi) hivatali bürokráciában dolgozók megszólítására, hiszen a hallgatók egy része Magyarországon folytatja nyelvi tanulmányait.

Bár a köszönések nem szerves részei a megszólításoknak, a tegezés–magázás témakörét indikálhatják, illetve bizonyos hivatalos megszólítások – különösen írásbeli formában és ismeretlen személy megszólításakor (pl. Tisztelt Elnök Asszony!) – általában magázással járnak. Nyelvtanárként azt sem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a magyar köszönések egy része – konkrét, tegezésre vagy magázásra utaló formai elem nélkül is – informális, tegezést indikáló (pl. a szia, szervusz), másik része pedig formális (pl. Jó napot kívánok!, Viszontlátásra!), így szinte mindig nemtegező formákkal jár együtt. A formális köszönések megtanítására külön hangsúlyt kellene fordítani azoknál a diákoknál, akiknek anyanyelvében ritkábban használnak ilyeneket.

Tanulmányunkban az élőnyelvi kutatások alapján leszűrt következtetések figyelem­bevételével gyakorlati példákat, ötleteket mutatunk be a megszólítások fontos jellemzőinek MID tanításához – részben a korábban megjelent nyelvkönyvekre, részben saját anyagainkra építve. A hagyományos módszerek (fordítási, tolmácsolási feladatok) mellett modern, sokszor játékos feladatokat fejlesztettünk ki sokéves nyelvtanári pályánk során. Példáink inspirálhatják a nem finn anyanyelvűeknek tanító MID tanárokat is – tanítványaik nyelvi hátterének figyelembe vételével – saját anyagok összeállítására.