A tudományos hagyaték sorsa és a Hodinka-reneszánsz: Hodinka Antal halálának 80. évfordulójára

Absztrakt

A tanulmány Hodinka Antal (1864–1946) halálának 80. évfordulója alkalmából rövid áttekintést nyújt a magyar történettudomány és a szlavisztika kiemelkedő alakjának életútjáról, tudományos teljesítményéről, illetve hagyatékának sorsáról és utóéletéről. Hodinka a Zemplén vármegyei Ladomér községben született görögkatolikus lelkészi családban; teológiai és történeti-szlavisztikai tanulmányait Ungváron, Budapesten és Bécsben végezte, ahol többek között Vatroslav Jagić irányítása alatt sajátította el a szláv filológia módszertanát. A magyar történetírás egyik legnagyobb hiányosságát, provincializmusát felismerve tudatosan bővítette forrásbázisát bécsi, római és számos egyházi levéltár anyagával, s kivételes, mintegy tíz-tizenkét nyelvre kiterjedő nyelvtudását következetesen kamatoztatta kutatásaiban. Pályája a Magyar Nemzeti Múzeumban indult, majd a bécsi közös pénzügyminisztérium levéltárában és a hitbizományi könyvtárban folytatódott; 1906-tól a pozsonyi jogakadémia, 1914-től az Erzsébet Tudományegyetem professzora, 1932-ben pedig a Pécsre települt egyetem rektora lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1910-ben levelező, 1933-ban rendes tagjává választotta. Tudományos munkássága három fő területet ölel át: a szláv–magyar kapcsolatok történetét, Pécs város múltját, valamint a kárpátaljai ruszinok egyházi és világi történetét. Pályája elején jelentős délszláv – szerb, bosnyák és horvát – forráskutatásokat végzett, később pedig álnéven ruszin nyelvű tudományos szövegeket is írt, amelyek a ruszin tudományos írásbeliség úttörő darabjai. Legjelentősebb műve a Munkácsi görög-katholikus püspökség története (1909); emellett szlavisztikai (Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai, 1916), nyelvészeti (Ruszin–magyar igetár, 1922) és néprajzi munkái (A rutének, 1900; Száz ruszin népdal, 1922) is máig alapvető források. Hagyatéka az MTA Könyvtárának Kézirattárába került; kárpátaljai recepciója az 1945 utáni évtizedekben nagyrészt megszakadt, majd az 1990-es évektől Udvari István és Soós Kálmán úttörő munkája nyomán indult újra. Életművének legújabb összegzése Volodymyr Fenych 2026-ban megjelent monográfiája. Ma nevét viseli a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontja, valamint Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület kezdeményezésére, az Országos Ruszin Önkormányzattal közösen alapított Hodinka Antal-díj is. Szülőfalujában, Ladomérban 2026 szeptemberében háromnyelvű emléktáblát avattak tiszteletére. Az évforduló egyszerre főhajtás és emlékeztető: Hodinka kéziratos hagyatékának feldolgozása, egyes műveinek kiadása és reprintezése ma is a magyar és kárpátaljai tudományosság feladata.